Kizárólagos királyi felségjog
Annak érdekében, hogy a pénzverést szervezett keretek között tartsák, szükség volt olyan intézkedésekre, amelyek a királyi felségjogot hatékonyan védték. A pénzveréshez nélkülözhetetlen vasat és a véseteket, azaz a kellő eszközöket ládákban tartották. Az esztergomi érsek feladata volt, hogy gondoskodjon ezek őrzéséről. Az egyik ládában az érsek és a tárnokmester megbízottjának pecsétje alatt tárolták a pénzverő eszközöket, míg a másikban az öntött rudakat helyezték el. Mindkettőt csak az érsek és a tárnokmester jelenlétében szabadott kinyitni.
A pénzhamisítás elleni küzdelem: a jogi szabályozás szigorítása
A fokozódó pénzhamisítási tevékenység miatt szükség volt a jogi szabályozás szigorítására. Az első törvény, amely rendelkezett a pénzhamisításról és a jogi lépésekről, az Árpád-korban, 1298-ban született meg. Eszerint a kézre kerített pénzrablók birtokvesztésre számíthattak. Később, az Anjou-korban, különösen Zsigmond király idején számottevővé vált a szervezett pénzhamisítás jelensége, így szigorítottak a törvényi szabályozáson, a pénzhamisítás érvényben lévő fogalmát pedig egyszerűsítették és pontosították.
1405-től pénzhamisítónak számított - azaz a királyi pénzverés felségjogát sértette – az a személy, aki:
- a királyi pénzt nem fogadta el,
- a pénz súlyát csökkentette, vagy
- jogosulatlanul készített, utánzott pénzt bármilyen fémből.
Új tisztséget is létrehoztak a pénzverés ellenőrzésének fokozására: az úgynevezett „kémlő” (más néven probator) az esztergomi érsek megbízottjával közösen a pénzverés minden fázisát figyelemmel kísérte.
Míg I. Károly és I. Lajos uralkodása alatt még nem voltak egységesek a pénzérméken feltűnő jegyek, Zsigmond uralkodásától az érmék egységes kinézete is segítette az azonosítást: az érmekép egyik oldalán a pénzverde helyének, a másik oldalán pedig a pénzverésért felelős tisztségviselő nevének kezdőbetűje szerepelt. Ugyanakkor mind a verde-, mind a mesterjegy lehetett szimbólum, avagy címer is.
A családi vállalkozástól a bűnszervezetekig
Az Árpád-korból ismert pénzhamisítási ügyekben, ha egyáltalán sikerült kézre keríteni a hamisítókat, azokra birtokvesztéssel járó büntetéseket róttak ki. Így például az 1250-es években a hamis pénzverésen ért Póka Gömör megyei birtokát veszítette el, 1253-ban Bessenyő település falunagyát, Lőrincet fogták pénzhamisításon, akinek cinkostársa volt fia, Demeter, valamint veje, János is. Mindannyian elveszítették birtokaikat.
1333-ban, az Anjouk uralkodásakor a hamisítók nemcsak birtokaikat vesztették el, hanem drágán megfizettek a törvénysértésért, méghozzá máglyahalál által. Az egyik leghírhedtebb eset Simon László nevéhez fűződik, akit Szatmári Miklós és Fricskó kamaraispánok vádoltak meg pénzhamisítással. Lászlónál ugyan sem hamis pénzeket, sem pénzverő véseteket nem találtak, mégis máglyahalálra ítélték. László örökösei a hamis vádak miatt perbe fogták a kamaraispánokat. Bár az ügy végét nem ismerjük pontosan, de úgy tűnik, a kamaraispánok kerültek ki nyertesen a perből.
1423-ban egy kiterjedt és jól szervezett pénzhamisító banda működését leplezték le Gömör megyében, ami egyébként is kedvelt székhelye volt a középkori pénzhamisításnak. A nádori bíróság 62 személyt ítélt el, akik közül 40-ről be is bizonyították, hogy valóban részt vettek a hamis középkori ezüstpénzek, a dénárutánzatok készítésében. A szervezet feje egy tanult ember volt: Miklós deák elképzelései alapján zajlott a nagyüzemi pénzhamisítás.
Hol volt jellemző a pénzhamisítás?
A lakott területektől messze eső vidékeken lehetett a legbiztonságosabban folytatni a törvényen kívüli tevékenységet. Remek rejtekhelyül szolgáltak például a barlangok: a Budai-hegység és a Remete-hegyi barlang is kedvelt célpontja volt a bűnözőknek.
Előfordult azonban, hogy nem a távolban zajlott a pénzhamisítás. Pápán például a piactér közelében működött a verde, míg Visegrádon egy bronzöntő műhelyben készítettek puskacsövek mellett Zsigmond-kori érméket is. A legvakmerőbbek természetesen helyben, a pénzverdében próbálkoztak hamisítással. Nem véletlen, hogy kamaraispánok is előfordultak a pénzhamisításért megbüntettek között, akiknek közvetlen hozzáférésük volt a kulcsokhoz és pecsétekhez.
Bár a modern pénzhamisítók egyre nagyobb kihívásokkal találják szembe magukat a precíz azonosító kódokkal ellátott bankjegyek tökéletes másainak előállításakor, a pénzhamisítás illegális hagyománya napjainkban sem hagyott alább.
Amennyiben a fenti téma felkeltette érdeklődését és szívesen tenne szert olyan történelmi jelentőségű magyar érmékre, amelyek garantáltan nem másolatok és nem utánveretek, javasoljuk, hogy látogasson el webáruházunkba és tekintse meg hiánypótló gyűjteményünket! A Magyar királyok kincstára kollekció minden egyes érméje eredeti kibocsátás legnagyobb királyaink kincstárából. Az érmék anyagául szolgáló ezüst, ez a szemet gyönyörködtető nemesfém tükrözi a nemzetünk történelme iránti tiszteletünket.
Források:
https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/2580-maglyara-vele-penzhamisitok-buntetese-a-kozepkori-magyarorszagon.html
https://www.academia.edu/24530595/K%C3%B6z%C3%A9pkori_%C3%A9s_kora_%C3%BAjkori_hamisp%C3%A9nzver%C3%A9s_Nyugat-Magyarorsz%C3%A1gon._Az_%C3%89rem_72_2016_1_p._30_34
https://www.academia.edu/20390119/A_p%C3%A9nzhamis%C3%ADt%C3%A1s_joghist%C3%B3ri%C3%A1ja
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/03-01/ch02.html
Képek:
https://tti.btk.mta.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/2580-maglyara-vele-penzhamisitok-buntetese-a-kozepkori-magyarorszagon.html
