970x90-nl-nna

14 napos visszaküldési garancia Minőségi garancia Eredetiségi Tanúsítvány

Bejelentkezés

Üdvözöljük,

06 80 888 889
Az Ön kosara üres.

Munkácsy Mihály korának egyik legnagyobb hatású festője volt, így nem csoda, hogy mind a mai napig tisztelet övezi őt és egész életművét, valamint a legnagyobb magyar festők között tartjuk számon. Munkácsy szívesen dolgozott fel realista témákat, majd idősebb korára a romantika elemei is bekerültek életművébe. Az 1880-as években született egyik legismertebb, ám kétségkívül a legmonumentálisabb alkotássorozata, a Krisztus-trilógia első két része, a Krisztus Pilátus előtt 1881-ben, illetve a Golgota 1884-ben. Az Ecce Homot közel 11 évvel ez után festette meg, 1895-ben. Élete vége felé folyamatosan nyúlt vissza a klasszikus magyar témákhoz, ezen festményei közül kiemelkedik a „Honfoglalás” című műve. Ismerje meg születésének történetét!

 A Honfoglalás születése

Magyar Éremkibocsátó Kft. - Munkácsy Mihály portréjaAz 1891-es évben, az éppen épülő országház falai még üresen álltak. Ekkor kérték fel a kor egyik vitathatatlanul legjelesebb festőjét, Munkácsy-t arra, hogy fesse meg a Honfoglalás című festményt.

A művésznek több sem kellett, elfogadta a kihívást: számtalan fotótanulmányt készített, különféle modelleket, korabeli viseleteket és kellékeket tanulmányozott, és bejárta az országot hiteles forrásokat kutatva. A történelmi hűség az egyik legfontosabb tényező volt számára a Honfoglalás kidolgozása közben, maga a festmény végül 1893-ban készült el.

A Honfoglalás így vált Munkácsy egyetlen olyan képévé, amely a magyar történelem egyik legjelesebb eseményét dolgozza fel. Ezt a sokalakos kompozíciót sokak szerint színpadiassá tette a lovon ülő, karakteres Árpád vezér alakja, azonban magát a művészt sokkal magasztosabb cél hajtotta. Munkácsy így kívánt visszanyúlni a historizáló festészet ünnepélyes, magasztos hangulatvilágához, mindemellett már-már az impresszionizmus eszményét is megragadta a szabadban festés hangulatának megidézésével.

 

A Honfoglalás és a botrány

Munkácsy már a nyolcvanas évektől a században egyre inkább terjedő betegségtől, a szifilisztől szenvedett, mely jelentősen megakadályozta munkáinak elkészítésében. Ám még ez a megterhelt állapot sem tudta megállítani a festőt abban, hogy 1891 és 1893 között vászonra vigye méltán világhírűvé vált festményét, a Honfoglalást. A kormány megbízásából a honfoglalás millenniumára készített mű bemutatásakor viszont szinte azonnal kitört a botrány.

A kép középpontjában fehér lovon ülő Árpád vezér vonásaiban erősen emlékeztetett az akkori miniszterelnökre, Tisza Istvánra. Efölött még talán szemet hunytak volna a korabeli kritikusok, ám Árpád vezér előtt szlávok hajtanak térdet, ami a szláv államok tagjainak nem tetszett, sőt, még a nyíltan oroszbarát francia sajtó is támadni kezdte a festőt.

Az ezredforduló lezajlása után egyre jobban erőt vett rajta az elmebaj, amin sokat rontott a fiatal korában elkapott szifilisz. Szanatóriumba került, palotáját pedig elárverezték. Műveit egyre többen kritizálni kezdték, ám ez már nem jutott el az elméjéig.

A Honfoglalás körüli botrány következtében végül a festmény az eredeti tervek helyett – miszerint a felsőház üléstermének falát díszítette volna – az Országház egy kisebb termébe került, ahol a mai napig megtekinthető.

 

Ezt a páratlan és közismert művet örökítettük meg a színarannyal Bevont Honfoglalás érmen, melynek előlapján a méltán világhírűvé vált „Honfoglalás” látható, Árpád vezérrel a középpontban. Az éremkülönlegességet most korlátozott ideig kedvezményes áron, mindössze 3990 Ft-ért rendelheti meg!

Magyar Éremkibocsátó Kft. - Munkácsy Mihály Honfoglalás című műve aranyozott emlékérmen

Forrás:
http://mek.oszk.hu/04200/04238/html/elemzes.htm
https://cultura.hu/kultura/munkacsy-mihaly-csak-festeni-akart/
https://moly.hu/enciklopedia/munkacsy-mihaly-honfoglalas
https://hu.wikipedia.org/wiki/Munk%C3%A1csy_Mih%C3%A1ly

Képek:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Munk%C3%A1csy_Mih%C3%A1ly

Hivatalos forgalmazói logók