Korai évei
1844. február 20-án született Munkácson, bajor tisztviselőcsaládba. Szülei, Lieb Leó Mihály és Reök Cecília még gyerekkorában elhunytak. 1851-től anyai nagybátyja, Reök István nevelte a gyermek Munkácsyt, aki 1868-ig Lieb Mihály Leó névvel élt. Ő küldte el az iskola után Mihályt asztalos inasnak, miután úgy ítélte meg, hogy a fiú gyenge képességű. A békéscsabai műhelyben folyamatos megaláztatásoknak volt kitéve, ám kitartott, mígnem 6 év múlva megszerezte az asztalossegédi bizonyítványát.
Az oklevél birtokában Aradra ment, itt kezdett el rajzolni, ám egy súlyos betegség miatt kénytelen volt visszatérni nagybátyjához Gyulára. Itt ismerkedett meg egy vándorkereskedővel, Szamossy Elekkel, akinél 2 évet töltött eleinte tanítványként, majd segédként. Ezt követően visszatért Békéscsabára, ahol megfestette első olajképét, a Levélolvasást.
1865-ben felvételt nyert a bécsi Akadémia előkészítő osztályába, ám a tandíjemelés olyan anyagi gondokat okozott a számára, hogy kénytelen volt megszakítani tanulmányait. 1867-ben Münchenben tanult állami ösztöndíjasként, majd Párizsba költözött, és ott folytatta az önképzést.
Leghíresebb festményei
1868-ban megfestette korábbi mesterségére utaló művét, az Ásító inast, mely első nagysikerű művévé vált. Ekkortájt alakult ki egyéni stílusa. Rá egy évvel, 1869-ben vászonra vitte a Siralomházat, mely drámai hatása és egzotikus, magyar témája okán megkapta az aranyérmet a párizsi szalon 1870-es kiállításán.
Ez a festmény segítette hozzá Munkácsyt a széleskörű ismeretséghez, melyet tovább erősített az 1871-es Tépéscsinálók című művével. A képei folytán megízlelt sikert kihasználva Munkácsy Párizsban maradt és egészen 1896-ig ott dolgozott.
Magánélete
A festő párizsi életét nagyban megkönnyítette Henri Edouard de Marches báró, aki támogatta a festőt abban, hogy műtermet bérelhessen Franciaországban. Nem sokkal később erősödni kezdtek Munkácsy idegrendszeri problémái, így a báró meghívta őt colpachi kastélyába.
A levegőváltozás mit sem segített a művésznek, aki egy ízben öngyilkossági kísérletet is tett; kiugrott a kastély emeleti ablakából. Szerencsére tettét nem koronázta siker, s vendéglátói segítőkész gondoskodásának hála, hamar felépült depressziójából. Itt tartózkodása alatt négy képet is festett a kastély mennyezetére, ezek között volt a Mosónők és a Rőzsehordó nő. Megalkotta a báró és a báróné arcképét is.
1873 nyarán, amikor elhunyt Edouard de Marches báró, Munkácsy élete fordulatot vett. A gyászév leteltével feleségül vette az özvegy bárónét, Cecile-t. A festő Colpach-ról induló, Baselt, Genfet, Milánót, Velencét, Bécset és Pestet érintő nászútjuk során műtermet rendezett be Békéscsabán, miközben a francia arisztokrácia és a jómódú polgárság kedvenc festője lett.
Hosszú betegeskedése és halála
1896-ban Munkácsy még részt tudott venni a millenniumi ünnepségeken; ekkor mutatta be Ecce Homo névre keresztelt művét, mely a méltán világhírű Krisztus-trilógia harmadik darabja. Ezt követően részt vett egy Apponyi gróf által tartott estélyen és az Akadémián rendezett fogadáson is, ám utóbbiról kénytelen volt eljönni feltörő rosszullétei okán.
Még fiatal korában elkapta a szifiliszt, amiből később sikeresen kigyógyult, ám végül ismét visszaesett a betegségbe. Ezután egyre inkább elhatalmasodott rajta elmebaja, emiatt kénytelen volt előbb Baden-Badenbe, majd az endenichi szanatóriumba visszavonulni. Itt érte utol a halál 1900. május 1-jén, 56 évesen. Örök nyugalomra május 9-én helyezték, a Kerepesi úti temetőben.
Források:
http://www.irodalmiradio.hu/femis/munkacsy/
https://mult-kor.hu/20140220_munkacsy_az_asztalosbol_lett_piktor
https://hu.wikipedia.org/wiki/Munk%C3%A1csy_Mih%C3%A1ly
Képek:
https://visualhunt.com
