Jövedelmező pénzverés
A pénzverési monopólium a középkori államok legfontosabb jövedelemforrásai közé tartozott, hiszen a bányák által kitermelt nemesfémet kötelező volt a király által kibocsátott pénzre beváltani. Az érme súlyban megegyezett az arannyal vagy ezüsttel, azonban ez már ötvözet volt, így értéke meg sem közelítette a tiszta ércét. Hamarosan elérkezett az idő, amikor kizárólag az uralkodó által forgalomba hozott pénzt lehetett használni, így a kincstár haszna a pénzverési monopóliumon még jelentősebben megnövekedett. Emellett a veretlen, a nemesfémet nagy mennyiségben nyers állapotban tartalmazó pénzt kivonták a forgalomból, ezzel is elősegítve a vert pénz tökéletes elterjedését szerte az országban.
Értékálló aranyforint
A középkor egyes szakaszaiban egyszerre forgalomban lévő, akár 35 típusú külföldi és hazai pénzérme pontos értékét, valamint ezek egymáshoz viszonyított árát nehezen lehetett megbecsülni és fejben tartani. A váltás nehézkes volt, a névértékek pedig bonyolultak és összetettek, így könnyen bele lehetett keveredni az aktuális rendszerbe.
1325-ben firenzei mintára sikerült a korszaknak megfelelően értékálló aranyforintot kibocsátani, a váltópénz pedig ebben az időben az ezüst volt.
A pénzverés folyamatát, az adók helyes beszedését és a pénzforgalmat a kamaraispán felügyelte, aki megszüntette az új pénz rendszeres, évenkénti beváltását, ezzel is hozzájárulva annak hosszan tartó értékállóságához.
A pénzrontás intézménye
A középkor végén egyre jelentősebb összegeket kellett fordítani a folyamatos hadakozás finanszírozására, azonban a különböző adókból nem folyt be elegendő összeg. A pénzrontás rendszeres jelleggel az 1500-as években kezdődött meg, azonban korábban is volt már példa gyakorlására. Amikor a török támadások elleni védekezés egyre sürgetőbbé vált, és az uralkodók nem tudtak más forrásokat bevonni a hadsereg megerősítésébe, a pénzrontás folyamatos bevételi forrást jelentett. Egyfajta kényszermegoldásként tekinthetünk erre az intézményre, amellyel már I. András korában is éltek évenként egyszer. Kezdetekben a pénz beváltása még nem járt feltétlenül pénzrontással is, azonban az uralkodók hamar rájöttek, hogy így könnyedén hozzájuthatnak egy kevés plusz bevételhez. Ez a forgalomban lévő pénz évenkénti beváltását jelentette, az ebből származó haszon pedig a királyi kincstárt gyarapította, azonban ezért nagy árat kellett fizetni. Egyre rosszabb minőségű, alacsonyabb nemesfém tartalmú, felirat nélküli, így uralkodóhoz nem, vagy csak nehezen köthető pénzek kerültek forgalomba, amellyel nemcsak az ország presztízse, de a forgalomban lévő pénz minősége is jelentősen romlott.
Ezek a gazdaságpolitikai eljárások saját korukban a lehető legjobb megoldást biztosították az uralkodók számára ahhoz, hogy váratlan kiadásokat, háborúkat vagy éppen a zsoldoshadsereg fenntartását finanszírozzák. Az új pénzek bevezetése mindig az adott történelmi korszak gazdasági céljainak felelt meg, így a gazdaság élénkítése és a belső piac védelme mindig elsődleges szempont volt a pénz intézményének kezelésében is. Miután a kalandozások után a magyarok megismerkedtek a pénzveréssel, Szent István idejében a kiváló minőségű, regensburgi mintára vert magyar dénár Európa-szerte kedvelt fizetőeszközzé vált, amit még a vikingek is előszeretettel használtak.
Mátyás király ezüst dénárja Magyarország egyik gazdaságilag virágzó időszakából való, amikor az érmék még valódi ezüstből készültek, páratlan mintázattal, amely az őket kibocsátó uralkodóhoz köthető. Most Királyok kincstára sorozatunkban egy valódi 15. századi ritkasággal kedveskedünk a történelem és a numizmatika szerelmeseinek, ami az évek során talán Mátyás király kezében is megfordulhatott.
Források:
http://mohacsi-csata.hu/content/p%C3%A9nzront%C3%A1s
http://penzugy.uw.hu/mi_fan_terem/a_magyar_penzveres.html
http://www.magyarmagnas.ro/gazdag-nemzet-eros-nemzet/magyar-kiralyok-gazdasagpolitikaja-karoly-robert-1301-1342.html
Képek:
https://visualhunt.com/
https://www.pexels.com/
