Jókai Mór emlékérem

14 napos visszaküldési garancia Minőségi garancia Eredetiségi Tanúsítvány

Bejelentkezés

Üdvözöljük,

06 80 888 889
Az Ön kosara üres.

Ferenczy Béni kétszeres Kossuth-díjas szobrász, éremművész és grafikus, valamint a magyar szobrászat egyik legnagyobb mestere. Pályájának kezdetén közel állt hozzá a kubizmus és a szecesszió stílusirányzata, majd a későbbiekben inkább a letisztult, klasszicizmushoz közelítő vonalat kezdte el követni, így ez határozta meg művészetét. Béni a hazai rajzművészet elismert tagjává vált mind fekete-fehér, mind pedig színes grafikái által, szobrai pedig egyszerre erőteljesek és kiegyensúlyozottak. Művei mértani idomok segítségével hangsúlyozzák ki az emberi test íveit és vonalait, valamint az érzelmeket. Az ő és családja életének alakulásába pillantunk most bele!

Az íróként és szobrászként elhíresült Ferenczy Béni, a 20. századi modern magyar képzőművészet meghatározó alakja és ikertestvére, aki segített fellendíteni a hazai kárpitművészetet, 1890. június 18-án születtek Szentendrén. A két ikergyermek, Béni és Noémi művészcsaládba érkeztek, hiszen édesapjuk, Ferenczy Károly a 20. század egyik meghatározó festője, édesanyjuk, Fialka Olga pedig festőművész volt. Elsőszülött bátyjuk, Ferenczy Valér is a festői pályát választotta, őt azonban inkább grafikai munkái és sokszorosított grafikái miatt tartjuk számon a mai napig.

Magyar Éremkibocsátó Kft. - Ferenczy BéniFerenczy Károly botrányoktól mentes, nyugodt életvitelével nem illett bele korának festői karakterébe. A festészetet hivatásának tekintette, így az alkotás számára életvitel volt. Hiteles stílus kidolgozására törekedett. Habár nem tartotta magát vezéregyéniségnek, mégis a nagybányai szabadiskola vezető mestere lett.

A későbbi kétszeres Kossuth-díjas Béni tanulmányait a nagybányai festőiskolában kezdte, majd Firenzében, Münchenben és Párizsban tanult tovább. Később, 1919-ben, tanulmányai végeztével hazatért és részt vett a Tanácsköztársaság művészeti életében. A bukás után azonban Ferenczy Béninek is emigrálnia kellett, így Nagybányán, Pozsonyban, Bécsben és Berlinben is élt a következő évtizedekben. 1938-ban sikerült hazaköltöznie második feleségével, akivel a II. világháború alatt zsidókat mentettek. 1945 után a Képzőművészeti Főiskola tanárává lépett elő, 3 évvel később meg is kapta az első Kossuth-díját, majd egy év múlva a rendszer nyugdíjazta őt.

 

Ferenczy Béni érzékeny lelkivilágát rendkívül megérintették a történelmi fordulópontok, így Magyarország német megszállása után, 1944-ben infarktust kapott. Az 1956-os forradalom leverése után agyembólia következtében a teljes jobb oldala lebénult. Több mint egy évig ápolták kórházi körülmények között is, de beszédkészségét végül minden erőfeszítés ellenére elvesztette.

Épen maradt bal kezével azonban képes volt képek segítségével kommunikálni. Hamarosan újra rajzolt, festett és szobrászkodott, és 1965-ben másodszorra is Kossuth-díjat kapott.

 

Az évtizedek során rengeteg író és költő fordult meg otthonában, akiket nemcsak segített, de művészi önkifejezésével inspirált is. Többek között Pilinszky, Juhász Ferenc és Weöres Sándor is vendégeskedett nála, de Firenzében és Párizsban is számos művésszel ápolt jó kapcsolatot. Dolgozott könyvillusztrátorként, kétszer házasodott. Élete utolsó 10 évében született grafikái gyakran előző művei újraalkotásaiként készültek, amelyeket félig béna kézzel formázott meg.

 Magyar Éremkibocsátó Kft. - Ferenczy Béni

 

Források:
http://cultura.hu/kultura/ferenczy-beni-es-noemi-tortenete/
https://mno.hu/grund/ferency-beni-nemasagaban-is-tisztan-beszelt-hozzank-2427345

 

Képek:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferenczy_B%C3%A9ni

 

 

Hivatalos forgalmazói logók