A lélegzetelállító Notre-Dame története dióhéjban

 A 11. és 12. század során Párizs Franciaország politikai, gazdasági és művészeti központjai közé emelkedett, így az „új főváros” szívében, az Ile de la Cite szigeten álló Saint-Etienne templom már nem felelt meg a lakosságában is növekedő város igényeinek. Ebben az időben iskolák, kereskedők és szakemberek árasztották el a Szajna partját, így ez a térség pezsgő gazdasági központtá változott. A város akkoriban kinevezett püspöke, Maurice de Sully 1160-ban bejelentette, hogy szándékában áll a korábbi templom helyére egy nagyobb és fényűzőbb katedrálist építeni Szűz Mária tiszteletére, ami méltó lesz majd a városhoz. A mai Notre-Dame alapkövét három évvel később fektették le, a gótikus stílusú katedrális pedig 200 éven keresztül épült, egészen 1345-ig.

A 16. század során a templom állapota jelentősen megromlott: az ólomüveg ablakok egy része megsemmisült, a sírköveket a modernizáció jegyében szétverték, a katedrális külső részei pedig bálványimádatra okán szenvedtek óriási károkat. Azonban nem sokkal később már megjelent az igény a helyreállításra, valamint akkoriban kapta a székesegyház világhírű orgonáját is. A francia forradalom kitörésével a templom étel- és borraktárrá vált, számos szobra megsérült.

A templom egyszer egy hajszálra került a teljes megsemmisüléstől. Végül nem más mentette meg a remekművet, mint a francia uralkodólegenda, Napóleon, akit 1804-ben itt koronáztak meg, így különleges kötődést érzett az évszázados templom iránt. 1845 és 1870 között jelentős restaurációs munkálatokat végeztek a monumentális épület egészén. Összességében ennek köszönhető, hogy ma is teljes pompájában csodálhatjuk meg a Notre-Dame-ot.

Miután visszaállították a templom eredeti állapotát, a II. világháború közepén az a hír járta, hogy a német haderő az új üvegablakok megsemmisítését tervezi, így ezeket eltávolították és már csak a háború befejezése után nyerhette vissza régi fényét. A drasztikus lépésre azért volt szükség, mert az ablakok közül egy, a legnagyobb rózsaablak még a 13. századból maradt fenn, így ennek bezúzása óriási tragédia lett volna a történészek számára.

Szerencsére a városrész nagyrészt sérülés nélkül túlélte a világháborúk pusztítását, a 20. század második felében pedig további munkálatok vették kezdetüket, köztük a szobrok és a homlokzat szobrainak megtisztítása, és a harangtorony felújítása.

Azt hihetnénk, hogy egy ilyen jelentős örökség már nem szolgálja eredeti célját, azonban ez a Notre-Dame esetében közel sincs így: a katedrális napjainkban is Párizs érsekének első számú székhelye, valamint rendszeresen tartanak itt vasárnapi miséket is. A híres harang is működik, ezt azonban már nem emberi kéz kongatja. A harangtorony is nyitva áll a kíváncsi szemek előtt, azonban aki látni szeretné Párizs belvárosát madártávlatból, annak fel kell készülnie a felfelé vezető hosszú lépcsősor megmászására. A templomot egy 17. századi orgona gazdagítja, amelynek minden egyes eleme eredeti, és napjainkban is rendszeresen használják jelesebb eseményeken.

Források:
http://www.notredamecathedralparis.com/history
https://theculturetrip.com/europe/france/paris/articles/a-brief-history-of-paris-notre-dame/ 

Képek:
https://visualhunt.com