A frigyláda rejtélye
A zsidók Első Templomát, amit Jeruzsálemben építettek, Kr.e. 587-ben rombolták le a babilóniaiak II. Nabukodonozor király vezetésével. Itt őrizték a frigyládát, amiben az a két kőtábla volt elhelyezve, amikre a Szentírás szerint Isten felvéste a tízparancsolatot. Az emberiség történelmének talán legnagyobb ereklyéje ekkor tűnt el örökre, és azóta is csak találgatások tárgya, hogy vajon hová is került. Az is lehet, hogy a templommal együtt megsemmisült, de érdekes lehetőséget vet fel az etióp nemzeti legendárium története, miszerint oda menekítették át, és egy titkos helyen a mai napig ott őrzik.
Jegyzék töméntelen ókori kincsről
Egy a Holt-tengeri tekercsekkel azonos területen fellelt réztábla 1900 évvel ezelőtt íródott, abban az időben, amikor a helyiek több kisebb-nagyobb felkelést is indítottak a megszálló rómaiak ellen. A lelet érdekessége, hogy akkora mennyiségű elrejtett aranyat és egyéb kincset sorol fel egyfajta leltár formájában, hogy az a szakértők szerint már-már hihetetlen. Hogy a kincseket hol rejtették el, illetve azóta rájuk bukkant-e valaki, talán örök rejtély marad - ahogy az is, hogy léteztek-e egyáltalán.
Tánc mindhalálig
Európa egyik legfurcsább története a következő, minden korabeli forrás tanúsága szerint valóban megtörtént eset. 1518 egyik verőfényes nyári napján Strasbourgban egy nő az utcán spontán táncba kezdett, amit nem is hagyott abba. Napokkal később már több száz követője volt, akik szintén szünet nélkül táncoltak. A korabeli hiedelmek szerint valamiféle megszállottság lett úrrá a táncolókon, ezért még a hatóságok sem mertek közbeavatkozni, jobbnak látták békén hagyni őket. A hisztéria július végétől szeptember elejéig tartott, addig több mint 400-an csatlakoztak a táncoló tömeghez. A megfigyelők szerint a táncosok közül sokan segítségért könyörögtek, mivel egyszerűen képtelenek voltak abbahagyni a táncot. Ahogy kezdett elfogyni minden erejük, sorban elájultak, mi több, egyesek bele is haltak a végtelen táncba.
Az utókor penészgomba méregre és pogány kultuszra is próbálta már ráfogni a történteket, de minden valószínűség szerint a korra jellemző nagy szegénység és éhínség lehetett a ludas, valamint az akkoriban jellemző spirituális közhangulat, ami egyféle transzba késztette a tánchisztéria résztvevőit.
A legismertebb szellemhajó
A tengeri eltűnések máig egyik legtitokzatosabb megoldatlan esete a Mary Celeste-é. A szabadon hánykolódó hajót az Azori-szigetek partjaitól több mint 600 km-re találta meg egy teherszállító hajó legénysége 1872. december 5-én. Azt, hogy a hajó kapitányával, annak feleségével és kislányával, valamint a személyzet hét tapasztalt tagjával mi történt, nem tudni. Az esetet még titokzatosabbá teszi a tény, hogy a fedélzeten tartózkodók mindenüket hátrahagyták, csupán a hajó egyetlen mentőcsónakja hiányzott. Sorsukra soha nem derült fény, a Mary Celeste neve pedig azóta egybeforrt a bolyongó szellemhajó fogalmával.
Források:
http://www.livescience.com/11361-history-overlooked-mysteries.html
http://www.historyextra.com/feature/weird-and-wonderful/9-unsolved-historical-mysteries
http://www.sparknotes.com/mindhut/2013/09/18/the-20-coolest-unsolved-mysteries-in-history/slide/2
http://index.hu/tudomany/til/2015/09/19/honapokig_nem_tudtak_abbahagyni_a_tancot/
Képek:
A frigyláda rejtélye: http://www.livescience.com/images/i/000/061/011/original/ark-of-the-covenant-relief.jpg?interpolation=lanczos-none&downsize=553:*
Jegyzék töméntelen ókori kincsről: http://www.livescience.com/images/i/000/085/482/original/copper-scroll.jpg?interpolation=lanczos-none&downsize=553:*
Tánc mindhalálig: http://kep.cdn.index.hu/1/0/989/9898/98981/9898129_d2188d26480822a13ca90fd6e9b76b5f_wm.jpg
A legismertebb szellemhajó: http://explorerworld.hu/wp-content/uploads/2012/12/3246358.jpg