Gyorsan fejlődő, forgalmas tavi kikötővárosként Chicagónak hamar szembesülnie kellett azzal a problémával, hogy szó szerint ellepi a város utcáin összegyűlő szenny. Egy akkoriban terjedő humoros történet szerint a helyzet annyira súlyossá vált, hogy egy alkalommal egy járókelő arra lett figyelmes a város egyik forgalmas utcáján, hogy az út közepén a sárba teljesen belesüppedő, nehézkesen haladó férfinak szinte csak a feje és a vállai látszanak ki. Azonnal odasietett hozzá, és így szólt: „Segíthetek, Uram?”, mire a másik a következőképpen felelt: „Köszönöm, nem. Kitűnő lovam van."
Ahhoz azonban, hogy hagyományos módszerrel álljanak neki a csatornaépítésnek, a város alá, mélyen a talajba kellett volna ásni. Igen ám, de a mocsaras vidéken felépült Chicago mindössze 1 méterrel volt magasabban a Michigan-tó vízszintjénél, s ráadásul annyira mélyre ásni túl drága is lett volna, így ezt a lehetőséget hamar elvetette a csatornázási bizottság. Ezért az egyetlen megoldással álltak elő az elmocsarasodás elkerülésére: meg kell emelni az egész várost 1,2 - 4,2 méterrel!
Az elhatározást aztán tett is követte, és a következő években szépen elkezdték az épületeket megemelni. A kisebbeket egyszerűen megfogták, felemelték, és ha szükséges volt, erővel és szállítóeszközökkel arrébb költöztették. A nagyobb épületeknél azonban ötletesebb megoldásra volt szükség.
Bizonyos George Pullman fejéből pattant ki az az ötlet, amihez férfiak százai és csavarok ezrei voltak szükségesek házanként. A módszer lényege az, hogy jelzésre minden munkás egyszerre csavart egyet a maga 10-12 emelőcsavarján, így emelkedtek lassanként az épületek. A műveleteket naponta ismételgették, így a változás alatt a város élete hihetetlen módon zavartalanul folyhatott tovább, már ha azt az élményt nem számítjuk, hogy gombamód emelkedtek fölfelé az épületek, s a kisebbek közül némelyikük még másik városrészbe is került.
Amikor egy épület talapzata elérte a megfelelő magasságot, akkor egészen egyszerűen megépítették alá a csatornázás oda tartozó részét, s földet hordtak rá.
Chicago megemelése az egész Egyesült Államokban szenzációnak számított és szóbeszéd tárgyává vált. A helyiek számára azonban ez a hatalmas erőfeszítés nemcsak egy probléma megoldását jelentette, de egyben örökre meghatározta a város és lakóinak karakterét. Egy korabeli történész szerint: „Semmi sem mutatja jobban Chicago építőinek elszántságát – akkor, amikor a fejükbe vesznek egy tervet –, mint az a határozottság és gyorsaság, amivel a város vízelvezető- és szennyvízrendszerét megalkották.”
Források:
factually.gizmodo.com
chicagotribune.com
users.ox.ac.uk
nowiknow.com
Képek:
Emelik a várost - kinja-img.com
Így dúcolták alá - trbimg.com
Költöztetés - users.ox.ac.uk