A gyermek Kölcsey
Kölcsey egy régi református nemesi családban látta meg a napvilágot 1790. augusztus 8-án Sződemeteren. Bár nem voltak gazdagok, a családja annál nagyobb tiszteletnek örvendett, ugyanis úgy tartották, hogy a hét ősmagyar törzsfő egyikétől, Ond vezértől származtak. Az ifjú Kölcsey hamar gyámságra szorult, miután 6 éves korában az édesapját, majd 12 éves korában az édesanyját is elveszítette. 6 éves korától már a Debreceni Református Kollégium diákja lett, a Kollégium főgondnoka, Péchy Imre, majd a gyámja, Gulácsy Antal birtokos gondoskodott róla. Korabeli ábrázolásokon is jól látható, hogy a gyenge alkatú, sokat betegeskedő gyermek himlő következtében megvakult az egyik szemére.
Diákévek
Kölcsey sosem tudta igazán megszeretni a Debreceni Református Kollégiumot: csendes, visszahúzódó, magának való gyerek volt, akit az iskola rideg szellemisége és a tanárok túlzó komorsága hamar elkedvetlenített. Társai helyett sokkal szívesebben töltötte az idejét az antik görög és római történelem, valamint a magyar irodalom remekműveivel, az itteni oktatás alapozta meg a korát túlszárnyaló műveltségét. Tanult többek között poetikát, retorikát, joggyakorlatot, latin nyelvet, görög nyelvet, matematikát, természetrajzot, teológiát, logikát, metafizikát és filozófiát is, emellett önszorgalomból elsajátította a német és a francia nyelv alapjait is. Diákévei alatt a kedvenc szerzői Cornelius Nepos, Haller János, Salamon Gessner, Csokonai Vitéz Mihály, Virág Benedek, Kisfaludy Sándor, Kazinczy Ferenc, Vergilius és Christian Ewald von Kleist voltak. 16 éves korában már ő maga is írogatott verseket, de ezeket ekkor még megsemmisítette.
Kölcsey és Kazinczy
1805-ben Csokonai Vitéz Mihály temetésén ismerkedett meg Kazinczyval, akinek a Kresznericcsel való vitájához az ifjú Kölcsey nyújtott váratlan, ám annál fontosabb segítséget. Kölcsey érdeklődését is felkeltette az eset, és a kollégium könyvtárában ezzel kapcsolatban kutatásokat végzett, majd ennek eredményét elküldte 1808 májusában Kazinczynak. Kazinczy is felfigyelt a tehetséges fiatalra, akivel innentől kezdve rendszeresen leveleztek egymással. A költő barátsága nagy jelentőséggel bírt Kölcsey életében, ugyanis tanácsot adott olvasmányaihoz, nyelvtanulásra buzdította, növelte önbizalmát és segített neki bekerülni a magyar irodalmi élet vérkeringésébe is.
Kölcsey szerepvállalása az irodalmi és tudományos életben
Kölcsey 1809 októberében fejezte be a tanulmányait, majd visszatért Pestre joggyakorlatra. Szilassy József helytartósági tanácsos mellett tanult, de ügyvédi vizsgát nem tett. A pesti irodalmi életbe bekapcsolódva megismerkedett Vitkovics Mihállyal, Horvát Istvánnal és Szemere Pállal, vagyis Kazinczy pesti triászával. Ekkor már hivatalosan is fellépett a költeményeivel, amikor Szemere Pál társaságában megírta a Mondolatra a Felelet c. művet.
Az említett irodalmi kör mutatta be Berzsenyi Dánielnek is 1810 áprilisában, de a találkozás során egyértelművé vált, hogy Berzsenyi és Kölcsey személyisége és irodalmi ízlésük sem állt közel egymáshoz. Kölcsey Berzsenyi, Kis János és a már halott Csokonai munkásságát is elemezte, amelyek a magyar irodalomban a tudományos igényű bírálat születését jelentették. A magyar irodalmi életben tabudöntögető, tekintélyt nem tisztelő szemléletével és nyílt kritikájával vihart kavart a társadalomban, és szembe fordította vele a közvéleményt.
1823. január 22-én tisztázta le Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című nagy költeményét, amelynek eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával ma az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. A Himnusz Kölcsey költői életművében és a magyar költészetben is kiemelkedő jelentőségű lírai alkotás: a romantikus stílusban megfogalmazott, keretes szerkezetű vers egy nemzet nevében szól Istenhez. A belső széthúzást, a pártoskodást, az árulásokat felidézve segítséget és védelmet kér a magyarok számára Istentől. Az elkövetkező esztendők szintén termékenyen teltek, rendszeresen és intenzíven alkotott, Szemerével társulva 1826-ban létrehozta az Élet és Literatura című folyóiratot.
Politikai tevékenysége
1829-től kezdve a Szatmár megyei közigazgatás és az országos politika kérdései kötötték le Kölcsey figyelmét. 1832-ben Szatmár vármegye főjegyzőjévé és országgyűlési követévé is megválasztották, így a pozsonyi országgyűlésen a legtekintélyesebb politikusok közé emelkedett. 1834 jelentett fordulópontot az életében, amikor a megyében a konzervatív nemesek kerekedtek felül, míg ő a liberalizmus eszméit képviselte. Az ideológiai összeférhetetlenség miatt Kölcsey inkább lemondott a tisztségéről, és a reformkor egyik leghíresebb szónoklatában, a Búcsú az országos rendektől c. beszédben elköszönt a politikai pályától. Főjegyzői tisztét továbbra is viselte vármegyéjében, a hivatalos ügyei mellett azonban innentől kezdve az irodalomnak és gazdaságának élt.
Kölcsey halála és emlékezete
A költő halála hirtelen következett be. Egy hivatalos útja alkalmával szekéren utazva viharos zápor érte, meghűlt és egyheti betegeskedés után mindössze 48 évesen elhunyt. Testét Szatmárcsekén helyezték végső nyugalomra, tiszteletére az Akadémia emlékülésén Eötvös József báró tartott gyászbeszédet. A reformkor magányos úttörőjét a későbbi generációk is tisztelettel illették, és munkássága az Erkel Ferenc által megzenésített Himnusz révén máig különleges helyet foglal el a magyar irodalomban.