Habár a stabil központi hatalom, az erős jogrend és a külpolitikai függetlenség megszilárdulni látszott, a dinasztián belül a trónért folytatott harcok rányomták bélyegüket a 12. századi uralkodók, köztük II. Béla életére. Nagybátyja a koronáért történő harcok során apjával együtt megvakíttatta, így próbálva alkalmatlanná tenni őket az uralkodásra. Béla unokatestvére, II. István király azonban született örökös nélkül maradt, így 1131-ben végül mégis elfoglalta a trónt.
A dénárok születése és tündöklése
E korszak tökéletes lenyomata a közel 900 éves eredeti ezüst dénár, amely 1095 és 1162 között került kibocsátásra. Konkrét uralkodóhoz köthető figurális ábrázolás hiányában „anonim” vagy „néma” dénárként is szokott rá hivatkozni a szakirodalom, a 12. század első felére történő keltezése alapján ugyanis négy király is szóba jöhet, mint kibocsátó: Kálmán (1095–1116), II. István (1116–1131), II. Béla (1131–1141) és II. Géza (1141–1162). Az árverési katalógusok azonban és a Dr. Unger Emil által jegyzett Magyar Éremhatározó is egyértelműen II. Bélához kötik, és az azt követő numizmatikai szakirodalom is így említi.
Az I. (Szent) István (997–1038) által 1000 körül megkezdett magyar pénzkibocsátás eleinte ígéretesen indult. A kiváló minőségű veretek komoly tekintélyt vívtak ki maguknak a nemzetközi pénzforgalomban. Minőségüket remekül jelzi, hogy még a távoli Skandináviába is eljutottak, ahonnan ismertek korabeli hamisítványai is. István közvetlen utódainak uralkodása alatt még egy ideig megmaradt ez a magas színvonal, de a 11. század végén, Könyves Kálmán (1095–1116) idejében megindult egy pénzrontási folyamat.
A dénárokat is érintő pénzrontás
A dénárok súlya és nemesfémtartalma drasztikusan visszaesett, aminek talán legfontosabb oka a Salamon (1063–1074) uralkodása alatt bevezetett periodikus pénzújítási rendszer volt. Ennek lényege abban rejlett, hogy az uralkodó kétévente, évente, de akár egy évben többször is új pénzt bocsátott ki, amelyre az előzőt kötelező érvénnyel át kellett váltani.
A pénzváltásból befolyó jövedelem, a kamarahaszna (lucrum camerae) a legfontosabb adóbevétele volt az Árpád-házi uralkodóknak.
Maga a rendszer önmagában még nem lett volna káros, de komoly kockázati tényezőt rejtett magában:
A korábbihoz képest minél rosszabb minőségben készítették az új pénzt, az átváltásnál annál nagyobb hasznot lehetett realizálni. Uralkodóink nem is késlekedtek kihasználni az ebben rejlő lehetőséget, így az évek folyamán egyre kevesebb ezüstöt tartalmazó pénzek hagyták el a királyi verdét.
Azon túl, hogy a súly- és méretcsökkenés hosszú távon a fizetőeszközök értékének csökkenéséhez vezetett, kihatott a pénzek érmeképére is. Eltűntek a figurális ábrázolások,
sőt, még a kibocsátóra, vagyis a magyar királyra utaló köriratok is, érmeképük különféle geometrikus formákból kialakított alkotás lett. A szakirodalom ezeket a pénzeket tehát „néma” vagy „anonim” dénárnak hívja, mivel konkrét uralkodóhoz való kötésük nagy kihívás elé állítja a numizmatikusokat, így keltezésük is meglehetősen nehéz feladat.
Az anonim dénárok
Feltehetőleg minden 12. századi magyar uralkodó bocsátott ki ilyen pénzeket. Az anonim dénárok kora így Könyves Kálmántól egészen II. András (1205–1235) uralkodásáig tartott. Ebből az időszakból félszáznál is több típust, valamint mintegy kétszer ennyi változatot ismerünk. Ezeknek egyik klasszikus típusát a 12. század első felére szokás keltezni. A típusnak nem ismerjük a hivatalos pénzlábát, vagyis bizonytalan, hogy milyen finomságú ezüstből és milyen súlyban készítették. A mérések szerint ezt az átlagosan 11,5 milliméter átmérőjű pénzt 0,34 gramm súlyban készítették.
Hogy készültek a középkori ezüst dénárok?
Az érme kinézetének különös színezetet ad a verőtőkészítési technika. A 11–12. századi magyar pénzek verőtöveit ugyanis nem vésték, hanem a honfoglalás kori ötvösségben
gyökerező ponctechnikával készítették: különböző formájú (vonal, ék, félhold, pont stb.) ponctűk beütésével alakították ki a köriratot és az éremképet. A vésett verőtövek használata
csupán II. András uralkodása alatt terjedt el. A másik sajátossága a kora Árpád-kori pénzeknek, hogy míg az előlapi éremkép kitölti a teljes rendelkezésre álló mezőt, a hátlapi éremkép sokkal kisebb magánál az éremlapkánál.
Ezeknek a pénzeknek az alaptípuson kívül rengeteg sziglaváltozata ismert.
Sziglának nevezi a szakirodalom a pénzeken lévő, de nem a rendes éremképhez tartozó, változó mellékjegyeket. A szigláknak számos formája (pont, vonal, kör, ék, csillag stb.) ismert, és ezek kombinációi egy-egy pénztípus esetében akár a több százat is elérhetik.
Rendeltetését nem ismerjük pontosan, de valószínűleg egyfajta ellenőrzőjegyként funkcionálhattak. Talán egy bizonyos mennyiségű pénzt jelöltek a kész verőtövekbe utólag beütött jegyvariációkkal. Használatuk I. András (1046–1060) uralkodásától kezdve egészen a 12–13. század fordulójáig tetten érhető, de módosítottt formában időnként még ezt követően is találkozhatunk velük.
Most, hogy Ön is megismerte az Árpád-házi ezüst dénárok izgalmas történetét, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk különleges ajánlatunkat: megnyitjuk Ön előtt a lehetőséget, hogy mindössze 14 990 Ft-ért megszerezhesse II. Béla király eredeti, történelmi ezüst dénárját!
A csaknem 900 éves magyar ezüstpénz eredetiségére tanúsítványban vállalunk garanciát, valamint szakértő által írt tájékoztató anyaggal együtt kézbesítjük.
Honnan tudhatja, hogy az érme tényleg eredeti, ráadásul ezüstből készült?
Annak érdekében, hogy minden kétségét elűzzük, megrendelése esetén II. Béla ezüst dénárját AJÁNDÉK Eredetiséget Igazoló Tanúsítvánnyal és szakértő által írt háttértörténeti anyaggal együtt küldjük el Önnek.
A kísérőlevélhez a történelmi és éremtani háttéranyagot Kovács Enikő, a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának régész-numizmatikusa szolgáltatta. Az érmék eredetiségét továbbá Lengyel András, numizmatikával magas szakmai szinten foglalkozó szakember vizsgálta és garantálja, aki több mint 20 éves árverési tapasztalattal bír, továbbá a Pannonia Terra Numizmatika tulajdonosa és az nagysikerű Ezüstkönyv kiadványok szerzője.