Mátyás király életéből a népi hiedelem valóságos mesét szőtt, mindannyian ismerjük a jóságáról és igazságszeretetéről szóló történeteket. A valóság ezeknél nem kevésbé izgalmas. Többnyire a családi élete is ismert az utókor előtt, de ami a mendemondákból nem derül ki, azt az újabb idők történészeinek sikerült feltárni. Ilyen időszak például Mátyás legényélete, valamint trónra kerülésének valódi körülményei, és leszármazottainak sorsa is. Lássuk, mit tudunk ezekről!

Hogyan került trónra?

V. (Utószülött) László, Habsburg-házi magyar király megalapozottan tartott a Hunyadi család megerősödésétől a trónért folytatott politikai belharcok során, így jobbnak látta a család fiát, Mátyást börtönbe záratni Prágában, hogy így tarthassa sakkban a családot. László hirtelen halálával azonban Mátyás egyből király lett, a cseh uralkodó pedig sebtében hozzá is adta leányát, Podjebrád Katalint feleségül, aki ekkor mindössze 13 éves volt.

Rövid házasság

Katalin az egy éves házassági évfordulót sem élte meg, ugyanis még hivatalos megkoronázásuk előtt, 1464. március 8-án elhunyt gyermekágyi lázban. Az újszülött gyermek szintén, csupán pár nappal később elhalálozott. Mátyás ezután számtalan nőnél kereste a vigaszt nagy bánatára.

Magyar Éremkibocsátó Kft. - Hunyadi Mátyás és BeatrixAz igazi szerelem

Mátyás 27 éves korában, egy bécsi látogatáson ismerte meg Edelpeck Borbálát, egy gazdag polgári családból származó leányt, aki iránt azonnal szerelemre lobbant. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Mátyás nem volt túl jó kiállású férfi, és zömök testalkatához nagy orr, valamint egy kevésbé előnyös arcél társult, így nem felelt meg még a kor szépségideáljának. Ám nagyhatalmú és gazdag úr volt, emellett imponáló lehetett széleskörű műveltsége is.

A nyílt titok

Mátyás hazahozta ifjú szerelmét, ugyanakkor mivel a származásbeli különbségek miatt házasságról szó sem lehetett, ajándékokkal próbálta elhalmozni őt. Az udvarban mindenki tudott a kapcsolatukról, ám Mátyás nem zavartatta magát a dolog miatt, Borbála pedig soha nem kérkedett kiváltságos helyzetével.

Fraknói Vilmos címzetes püspök így ír a hölgyről: „A benső viszony mely köztük létesült, nem maradt futólagos szerelmi kaland, hanem tartós összeköttetéssé szilárdult. A fiatal nő a hódítást, amit szépségének köszönhetett, bizonyára a szív és szellem nemesebb tulajdonságaival volt képes állandósítani. Magyarországra kísérte a királyt, és évekig a közelében maradt. Szerényen, elvonultan élt, kerülte a feltűnést és a megbotránkozást…”

A törvényen kívüli gyermek és az udvari intrikák

Mátyás kastélyokat és egész uradalmakat ajándékozott szerelmének, aminek közös gyermekük megszületése után még nagyobb jelentősége lett. A nemes urak mindenképpen el akarták kerülni, hogy Corvin János törvénytelen gyermekként trónra kerüljön, ezért hamar szereztek Mátyásnak egy származásban hozzá illő feleséget, a nápolyi király lányát.

Magyar Éremkibocsátó Kft. - Corvin JánosBe- és kiköltözések

Amint Aragóniai Beatrix megérkezett Budára, Borbálának természetesen mennie kellett. Uradalom gyanánt megkapta az ausztriai Enzersdorf várát, kapcsolatuk a királlyal pedig ettől a ponttól kezdve hivatalosan véget is ért. Az asszony később hozzáment Enzersdorfi Frigyeshez, és két gyermekük született.

Beatrix pletykái

Az újdonsült királynéról hamarosan kiderült, hogy képtelen gyermeket szülni, ám mindenképpen meg akarta akadályozni, hogy az időközben uralkodói nevelést kapott mostohafia valaha a trónra kerülhessen. Az európai nagy uralkodóházak házasulandó lányait mind óvva intették Jánostól, ugyanis mostoha anyja azt pletykálta róla, hogy torzszülött, miközben csak enyhén sántított.

Meghalt a király

Mátyás hiába eskette meg az ország főrendjeit, a városokat és vármegyéket, sőt, még Bécs urait is, hogy halála után fiát ismerjék el királynak, ez nem így lett. Beatrix a legesélyesebb trónkövetelőhöz ment férjül, akivel biztosítottnak látta mostohafia megakadályozását az uralkodásban. Ő volt Jagelló Ulászló.

A leszármazottak

Corvin János nem tett le a trónról, annak ellenére, hogy mind címeit, mind rangjait elkobozták. A tehetős horvátországi család lányát, Frangepán Beatrixot vette nőül, hogy a megszerzett vagyont is felhasználhassa a trónért vívott harcban. 1504-ben azonban egy csatában megsérült, egy későbbi pestisfertőzésben pedig meg is halt. Gyermekei, két fiú és egy leány utódok nélkül haltak meg, így szűnt meg végleg Mátyás király vérvonala. Borbála 5 évvel élte túl nagy szerelme halálát, majd Bécsben helyezték végső nyugalomra.

E háborgó történelmi időkből származik különleges gyűjteményünk alábbi eleme: a Magyar Királyok Kincstára kollekció részeként büszkén ajánljuk figyelmébe Mátyás király eredeti történelmi ezüst dénárját, egy igazi gyűjtői kuriózumot. Tudjon meg róla többet az alábbi linkre kattintva.

 

 

 

Források:
http://www.nlcafe.hu/szabadido/20160412/matyas-kiraly-szerelme-elete/

http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/matyas-kiraly-szerelmei/

http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/visegrad/visegrad_ezer_eve_almanach/pages/visegrad_35_04.htm

http://mek.oszk.hu/05900/05982/html/gmkardos0002.html

http://tortenelemcikkek.hu/node/203

Képek:
Mátyás és Beatrix: http://nlc.p3k.hu/data/cikk/18/171124/3.jpg

Corvin János: http://nlc.p3k.hu/data/cikk/18/171124/5.jpg