Feketeszakáll a valaha élt legrettegettebb kalózok egyike, halálának közelgő 300. évfordulója alkalmából ebben a bejegyzésben emlékezünk meg a legenda életéről és bukásának történetéről. Bár sok vetélytársa akadt a „leghíresebb kalóz” címért folytatott harcban, nevét a világon szinte mindenütt ismerik – mi több, sokfelé a mai napig rettegik.

 

Magyar  Éremkibocsátó Kft. - Feketeszakáll legendájaA 18. század hajnala a történelemben a kalózkodás aranykorának is nevezett időszak volt, amely során számos kalózhajó tartotta rettegésben Észak-Amerikát és a Karib-térséget. Nem volt ez másképpen Feketeszakáll esetében sem, akinek hírhedt bűntetteivel ellentétben születéséről már annál kevesebb információ maradt az utókorra. 

A kalózlegenda az angliai Bristol környékén született 1680-ban, Edward Teach néven. Feketeszakáll pályáját egyszerű tengerészként kezdte, azonban az élet hamarosan közbeszólt, és törvénytelen útra terelte. Az 1701-ben kirobbanó spanyol örökösödési háború rengeteg hajós embert kívánt a tengeri frontvonalra, ekkor csatlakozott a híres kalóz is az angol haderőhöz Jamaica partjainál. Akkoriban a hajók kifosztása széles körben bevett gyakorlat volt az ellenség gyengítésére, a harcok befejeztével pedig számos korábbi tengerész próbált a tisztességes munka helyett kalózkodásból megélni.

 

1717 őszén Feketeszakáll és csapata megtámadtak egy francia rabszolgaszállító hajót, amely a La Concorde nevet viselte. A grandiózus méretű, népes legénységgel, hatalmas rakománnyal és számos fegyverrel megpakolt hajó elfoglalása óriási kihívást jelentett a kevésbé gyakorlott kalózok számára.

Magyar Éremkibocsátó Kft. - Feketeszakáll hajójaFeketeszakáll frappáns taktikájának köszönhetően kalózcsapata azonban nemcsak megnyerte a tengeren vívott küzdelmet, hanem birtokba is vette a hatalmas hajót, amely ezentúl Anna királynő bosszúja néven szelte a Karib-tenger habjait, immár kalózzászló alatt.

Feketeszakáll bukását azonban nem a fosztogatás és a legtöbbek számára csak hírből ismert, titokzatos kincs okozta, hanem az, hogy egy meggondolatlan lépése miatt hajtóvadászatot indítottak ellene. 1718 májusában az Anna királynő bosszúja és további 2-3 kalózhajó Dél-Karolina térségébe érkezett, és együttes erővel blokád alá vonták Charleston városát. A rettegett kalózok közel egy hétig tartották uralmuk alatt a kikötőt, majd egy jelentős gyógyszerszállítmányért cserébe végül továbbálltak. Alig 6 hónappal később a katonaság erői rátaláltak Feketeszakáll búvóhelyére, és Virginia kormányzójának parancsára véget vetettek a rettegett kalózkapitány fosztogató útjának - ezzel együtt életének is.

Feketeszakáll kincsének hollétét máig rejtély fedi, alátámasztva a szóbeszédet, miszerint a kalózkapitány a halála előtt a legénységének azt mondta, hogy kincsének rejtekhelyét csupán ő és az ördög ismerheti.

Magyar Éremkibocsátó Kft. - Barbados érme szett

A legendás kalózkapitány, Feketeszakáll halálának közelgő 300. évfordulója alkalmából a Magyar Éremkibocsátó Kft. örömmel ajánlja figyelmébe a 24 karátos arannyal bevont érme szettet, amely méltó emléket állít a világhírű kalózkapitány legendás életútjának. A Barbadoson, szigorúan korlátozott példányszámban kibocsátott érméket speciális, úgynevezett magas plasztikai eljárással készülő térbeli hatás teszi igazán kiemelkedővé.

 

 

 

 

 

 

Források:
http://www.qaronline.org/history/blackbeard
http://www.biographybase.com/biography/blackbeard.html

Képek:
https://fthmb.tqn.com/CLxwDkYiDi062rfna3i6VK1761M=/768x0/filters:no_upscale()/about/Blackbeard_10-58d3fc3f5f9b584683587a00.jpg
https://www.teachshole.com/wp-content/uploads/2016/07/blackbeards-charleston-blockade.jpg