Írásos feljegyzések tanúsága szerint, mint ahogy sok egyéb téren, a labdarúgás kezdeti formáiban is a kínaiak voltak az elsők. A cu-künek („rúgni labda”) nevezett játékot egy szőrrel és tollal kibélelt bőrből készült labdával játszották, a lényege pedig az volt, hogy egy, a pálya közepén elhelyezett hálóba vágott, 40-60 cm átmérőjű lyukon juttassák keresztül a játékosok. Csak úgy mint manapság, tilos volt a kéz használata, a labdát a láb, fej, hát és váll használatával, cselezgetve kellett a célba eljuttatni. A játékot Kr.e. 2000 körül Huang-ti császár külön előírta a katonák kiképzésének részeként, hiszen kiválóan fejlesztette az ügyességet, a gyorsaságot és a találékonyságot.
Persze Japánban is megjelent a labdarúgás helyi formája, de a kínaitól eltérően, ez csak a nemesi urak és magas rangú hivatalnokok játéka volt. Lényege, hogy 4-6 játékos körbeállt a pályán kimonóban, s igyekeztek lábbal minél tovább a levegőben tartani a labdát.
Az ókori görögök sportosságáról mindenki tud, meglepő módon azonban az európai futball gyökereit nem náluk kell keresnünk. Egészen a középkorig kellett várni, amíg Angliában és Franciaországban egy, a pogány hagyományokon alapuló szokás kezdett kialakulni. Eszerint tél végén, de legkésőbb tavasszal egy bőrlabdát töltöttek meg különféle anyagokkal, kóccal, szőrrel, tollal, amik a rontást és az ártó szellemeket szimbolizálták. Az eseményen – aminek a célja az volt, hogy a településtől minél messzebb rugdossák el a bőrbatyut, mielőtt az szétesne –, részt vett a falu apraja-nagyja. A hiedelem szerint, aki a legtöbbet és legerősebbet rúg a labdába, ezzel pedig árt a gonosz lelkeknek, az megszabadul minden nyavalyától.
Ez a népi mulatság a XIV. században ért véget, amikor is mindkét országban betiltották, mondván túl durva, sőt mi több, ördögi mulatság. Aki mégis megpróbálkozott volna a szokás felelevenítésével, azt börtönnel fenyegették.
A mai formájára leginkább emlékeztető, Európában az első, körülhatárolt pályán, mérkőzésvezetővel játszott labdarúgó játékokat Firenzében játszották, a neve calcio volt. A létszám nagyobb volt, mint manapság, ugyanis a csapatok egyenként 27 játékosból álltak, melyek szerepe a következőképpen oszlott meg: elől 15 csatár, a második sorban 5 fedezet, mögöttük 4 védő, a negyedik sorban újfent 3 védő, közülük pedig a középső volt a kapus. Csak ő érhetett hozzá kézzel a labdához, a többi játékos csak rúghatta, illetve ököllel üthette. A bíró szigorúan betartatta a szabályokat, figyelte és számolta a gólokat és a bűntetőpontokat is. Külön érdekesség, hogy a pálya melletti sátrak közelében zenekarok játszottak, így a közönség számára még szórakoztatóbb volt a mérkőzés.
A modern labdarúgás közvetlen elődje az angliai diákok sportszeretetének köszönhetően fejlődhetett ki még az 1820-as években. A pálya nagyságát és a résztvevők számát is meghatározták, illetve megalapították az első amatőr futballklubokat. A XIX. század végéig megszületett a ma is használatos szabályok többsége, a foci pedig Európa-szerte utolérhetetlen népszerűségre tett szert, így teljesen kiszorította az érdeklődés középpontjából a többi labdajátékot. 1930-ban pedig már az első világbajnokságot is megrendezték. S azóta elmondhatjuk, hogy a labdarúgás népszerűsége továbbra is töretlen.
A Magyar Éremkibocsátó Kft. 25 darabos éremszettel kívánja tiszteletét tenni a Labdarúgó-Európa-bajnokság résztvevői előtt, mely exkluzív gyűjtemény most a széles vásárlói közönség által is megszerezhető. Drukkoljunk együtt az idén a futball legjelentősebb európai versenyén a magyar csapatnak!
Források:
Képek:
alexanderseamon.files.wordpress.com - Kínai futball
cms.sulinet.hu - Firenzei futball
lexanderseamon.files.wordpress.com - Angol futball
