II. Lajos eredeti ezüst dénárja

Egyenesen a mohácsi csata korából

II. Lajos ezüst pénze egy eredeti történelmi dénár, amely több mint 500 évvel ezelőtt készült. Uralkodása a magyar történelem egyik legdrámaibb korszakára esett: a belső politikai feszültségek, a hatalmi viszályok és az Oszmán Birodalom egyre erősödő nyomása végül a mohácsi csatához vezettek. Az ebben az időszakban vert dénárok a korszak mindennapi pénzforgalmának részei voltak, és ma is kézzelfogható emlékei annak a történelmi időszaknak, amikor a Magyar Királyság sorsa eldőlt.

Azt gondolja, ilyen kedvező áron nem tehet szert egy történelmi érmére, amely ráadásul ezüstből      készült?

  • Annak érdekében, hogy minden kétségét eloszlassuk, megrendelése esetén II. Lajos ezüst dénárját – csakúgy, mint a kollekció többi érméjét – Eredetiséget Igazoló Tanúsítvánnyal és  háttértörténeti anyaggal együtt küldjük el Önnek.
  • Az érmék eredetiségét Lengyel András, numizmatikával magas szinten foglalkozó szakember vizsgálta, aki több mint 20 éves árverési tapasztalattal rendelkezik, a Pannonia Terra Numizmatika tulajdonosa, valamint a nagysikerű Ezüstkönyv kiadványok szerzője.

II. Lajos eredeti ezüst dénárja a magyar pénztörténet egy különösen izgalmas korszakának emléke, egyben a Mohácsi csata – korabeli érmeválogatás nyitó darabja. A kollekció előfizetőjeként ezt a több mint 500 éves történelmi érmét most kedvezményes áron, 13 995 Ft-ért szerezheti meg 27 990 Ft helyett (+1 990 Ft csomagolási és postaköltség).

Szerezze meg Ön is a mohácsi csata korának egy eredeti ezüst pénzét!

Mohácsi csata - korabeli érmeválogatás

Eredeti történelmi érmék a mohácsi csata korából

A mohácsi csata a magyar történelem egyik legnagyobb fordulópontja volt. A tragikus ütközet azonban nem egyetlen pillanat története: előzményei és következményei uralkodók, birodalmak és dinasztiák sorsát formálták. A korszak eseményeit ma nemcsak a krónikák, hanem az akkor vert pénzek is őrzik, amelyek egykor valóban forgalomban voltak a Magyar Királyságban és az Oszmán Birodalomban.

A gyűjtemény hat magyar ezüst dénárt és egy oszmán török akcsét foglal magában. A kollekció érméi olyan uralkodók pénzei, mint II. Ulászló, II. Lajos, Szapolyai János, I. Ferdinánd, Miksa, Rudolf és I. Szulejmán, akiknek döntései és hatalma meghatározták a mohácsi csata előzményeit és következményeit.

Az érmék mindegyike eredeti történelmi érme, nem másolat és nem utánveret. Több mint négyszáz évvel ezelőtt készültek, és a korszak mindennapi pénzforgalmának részei voltak, ezért elérhetőségük történelmi jellegükből adódóan korlátozott.

A kollekció gyűjtése során Ön AJÁNDÉKBA kapja a következőket:

  • Eredetiséget Igazoló Tanúsítványt és izgalmas ismertetőanyagot minden egyes érméhez

  • Numizmatikai nagyítót, amellyel a legapróbb motívumok is részletesen megfigyelhetők

  • Elegáns gyűjtői díszdobozt az érmék látványos és biztonságos tárolásához

  • Tulajdonosi Tanúsítványt és gravírozott réztáblát, amelyek méltó módon egészítik ki gyűjteményét

A páratlan sorozat előfizetőjeként az első érmét, II. Lajos eredeti ezüst dénárját kedvezményes áron, mindössze 13 995 Ft-ért szerezheti meg 27 990 Ft helyett (+1 990 Ft csomagolási és postaköltség). A kollekció következő darabjait minden további teendő nélkül, 3–4 hetente küldjük el Önnek, érménként 27 990 Ft-os kedvező áron (+1 990 Ft csomagolási és postaköltség). 

Éljen a lehetőséggel, és szerezze meg a mohácsi csata korának eredeti történelmi érméit felvonultató különleges gyűjteményt!

Igenmegrendelem a Mohácsi csata - korabeli érmeválogatás gyűjtemény első elemeként II. Lajos ezüst dénárját kedvezményes áron, 13 995 Ft-ért (+ 1 990 Ft csomagolási és postaköltség). A sorozat következő  érméit minden további teendő nélkül, 3-4 hetente fogom kézhez kapni kedvező áron, 27 990 Ft-ért (+ 1 990 Ft csomagolási és postaköltség). A termék árát nem most küldöm el, azt szállításkor a postásnak vagy a termékhez csatolt fizetési szelvényen a számla kiállításától számított 21 napon belül kell befizetnem.

A kollekció zárt jellegű, 7 eredeti történelmi érméből áll. A vonatkozó jogszabályok szerint bármelyik érmét visszaküldhetem az átvételtől számított 14 napon belül. Telefonon vagy az arról szóló írásos nyilatkozat elküldésével bármikor lemondhatom a kollekció gyűjtését.

Az érmetartó albumban – a kollekció 7 érméjén felül – egy színarany érem is helyet kap,
amely egy korabeli mohácsi csata emlékérem replikája. Az arany érem nem a kollekció része,
azt a kollekció kiküldött érméihez mellékelt megrendelő kártyával lehet megrendelni!

Tulajdonságok
Anyag:
Ezüst
Átmérő:
~15 mm
Tömeg:
~ 0, 5 g
Minőség:
Nagyon szép
Limitáció:
Történelmi jellegénél fogva limitált
Kibocsátás:
1516-1526
Kibocsátó:
Magyar Királyság
Névérték:
1 dénár