A Trónok Harca befejezése után úgy tűnik, hogy a Stark-háznak sikerült végül győztesen kikerülnie a Trónok Harcából. Észak független, Sansa Stark királynő északon, és még Királyvár is egy Stark király székhelye lett. De ahogy minden rajongó, aki nézte a sorozatot, tudja, a Stark Ház nem volt mindig a csúcson. Azonban azok, akik olvasták a könyveket, sokkal többet tudnak a Stark-házról és a Deres-i Starkok sorsáról.

 

Wargok és Alakváltók

Míg a Starkok sorozat-verziójában csak Bran warg (bele tud bújni mások bőrébe), a könyvekből kiderült, hogy a fiatalabb nemzedék mindegyike képes volt „wargolni” – Sansa kivételével, Lady korai halála miatt. Bár egyértelműen Bran volt a legerősebb, aki egészen odáig fejlesztette képességét, hogy emberi lénnyé tudott változni.

Ez egy olyan részlet, amely növeli a rémfarkasok fontosságát és mágikus kapcsolatukat a Stark gyerekekkel. Azt is megmagyarázza, milyen fájdalmas lehetett Arya számára, amikor Nymeria elutasította, vagy Rickonnak és Sansának, vagy amikor Lady meghalt. A farkasok valóban részei voltak, és mindannyian egy életre összetartoztak.

Rickon egyszarvúakkal lovagol

Noha a show Rickont a Skagosi-szigetekre küldte, sok rajongó nem tudja, hogy milyen is ez a sziget. Bár köztudott, hogy ez egy borzasztó hely, ahol minden fa mögött kannibálok vannak, egyben egy misztikus sziget is, tele egyszarvúkkal. Természetesen ezek az unikornisok nem éppen a mesékből ismert lények. A Trónok harca univerzumában a mágikus lények alig mások, mint rendkívül erős fegyverek. Tehát az egyszarvúak nem harsogó fehér állatok, élénk rózsaszín szarvakkal. Ehelyett bozontos kecskeszerű lények, hosszú és halálos tüskék állnak ki a fejükből.

Catelyn feltámadt

A Vörös Nász, a Trónok harca egyik legváratlanabb eseménye után, a legtöbb rajongó azt hitte, hogy ez volt Catelyn Stark vége. A könyvben azonban Catelyn visszatért az életbe, hogy a Folyóvidéken vándoroljon, és lemészárolja a Frey és a Lannister ház bármely tagját, akivel találkozott.

Catelyn Stark feltámadása után (forrás: ew.com)

Nem mindig tiszteletreméltó

Míg a legtöbb rajongó tiszteletreméltónak ismeri a Stark-házat, Ned Stark karakterének és személyiségének köszönhetően nem mindig volt olyan ház, amely büszke volt a becsületére. Valójában a legtöbb történelmi Stark hihetetlenül hideg és haragtartó volt, olyannyira, hogy háborút folytattak saját házaikon belül és vasököllel uralkodtak. Ned Stark becsülete nagyrészt abból származott, hogy az Eyrie-ben nevelkedett Arryn-házzal, akik számára a becsület volt az egyik legfontosabb erény. Ez megmutatja, miért lett olyan Ned amilyen, és azt is, hogy miért nevelte gyermekeit is ennyire becsületesnek. Ennek ellenére Ned messze nem volt egy tipikus Stark, vad bátyja, Brandon sokkal „Starkosabb” volt, mint ő.

A Starkok ezeréves uralkodása

Annak ellenére, hogy az évek során meglehetősen kicsire nőtt, a Starkok vérvonala többezer éves múltra tekint vissza. Egykor a tél királyai voltak, a Starkok évezredeken át uralkodtak a zord északi vidékeken, és állandó háborúkkal és brutális uralkodással biztosították vonaluk fennmaradását.

Ez az egyik indoka annak, amiért Robert Baratheon zászlósai királyi székbe akarták emelni Nedet. Valójában csak néhány száz évig voltak urak és felügyelők, miután a Targaryenek megérkeztek. Bár ők a legszegényebbek a Nagy Házak közül, hosszú uralmuknak köszönhetően ők a legtiszteletreméltóbbak is.

A király kezei

Noha Ned Starkot Robert Baratheon király kezeként ismerik, nem ő volt az első Stark, aki a király keze volt. A Sárkányok tánca után, Cregan Stark a király kezeként szolgálta III. Aegon Targaryent.

Cregan kemény uralkodó volt, aki számtalan kivégzést rendelt el nem meglepően rövid uralkodása alatt. Valahogy mindkét Stark viszonylag rövid szolgálatot teljesített kézként, azonban nagyon eltérő okokból. Cregan legalábbis túlélte „kéz” korszakát, és sikeresen visszatért Deresbe, hogy továbbra is Észak őrzőjeként szolgáljon.

Az Éjkirály halála

A műsorban szereplő Éjkirálytól eltérően az Éjkirály egykor az Éjjeli Őrség parancsnoka volt, aki feleségül vehetett egy Mást. Miután a foglyul ejtett Éjjeli Őrséget saját személyes hadseregeként akarta használni, az Éjkirályt a Starkok és zászlósaik megtámadták és végleg kitörölték a történelemből.

Az Éjkirály (forrás: vanityfair.com)

Starkok életkora

A Starkok jelenlegi generációja valójában sokkal fiatalabb volt, mint amilyennek a képernyőn látszottak. A sorozat rendezői kicsit öregítettek a szereplők életkorán. Mivel Robb mindössze 14 évesen kezdte a sorozatot, Bran pedig nem volt több nyolcnál, az egész család valójában nagyon fiatal volt. Hozzájárul a sorozat tragédiájához, hogy Robbot 14 évesen háborúba küldték, Sansat 12 évesen egy házasságba kényszerítették, Aryát pedig kilenc évesen az utcára taszították. Még szegény Rickon is árván és hajléktalanként találta magát négyévesen. Bemutatja Westeros brutalitását, és azt, hogy milyen keveset törődnek még a gyerekek életével is.

Flotta nélkül

Oka van annak, hogy a Starkok és az északiak sebezhetőek voltak a Vasflotta támadásával szemben, amikor Theon Greyjoy megtámadta Derest. Miután Brandon, a Tengerjáró elveszett a tengerben, több ezer évvel a fő sorozat előtt, a következő tél királya, Brandon, a Gyújtogató felgyújtotta az egész északi hadiflottát, azzal az ígérettel, hogy soha többé nem akar Starkokat látni a tengeren.

Ez megmutatja, miért volt ilyen könnyű a Starkokat egy tengeri támadással bevenni, és azt is, hogy milyen hevesek és vadak lehetnek a Starkok. Csak egy Stark elvesztése miatt az egész család beleegyezett, hogy soha többé nem indulnak útnak a vízen, ami teljesen aláásta védelmüket például a közelben lévő Vas-szigetekkel szemben. Azonban, ugyanez a tett ékes bizonyítéka a család egymás iránti erős szeretetének.

Az Elsők vére

A Starkok valóban Westeros első embereinek leszármazottai. Ez az oka annak, hogy a Starkok ragaszkodnak a Régi Istenekhez, az, hogy a király elutasítja a hóhér használatát, és a vitathatatlan vendégjogok fogalma. Tehát bizonyos értelemben az Elsőktől való származásuk miatt és a vendégjogok révén tudta Walder Frey csapdába ejteni Robb Starkot. Azonban szintén az Elsők az oka annak, hogy Jon Snow túlélhetett a Vadak között, mivel Ygritte azonnal felismerte, hogy mindketten osztoznak az Első Emberek vérében. Ily módon, bár származásuk eredete nem mindig hozott jószerencsét Deres Starkjaira, azonban életüket is megmentette.

 

Forrás: https://screenrant.com/game-of-thrones-stark-book-facts/

https://www.bustle.com/p/11-facts-from-the-game-of-thrones-book-that-you-probably-forgot-about-by-now-17029217