A Szabadság-szobor, vagy eredeti, angol megnevezése szerint a Statue of Liberty 1884 júliusában (nyolc év csúszással) készült el Franciaországban, ugyanis ez volt a franciák ajándéka Amerika függetlenségének 100. évfordulója alkalmából. Az alkotás 1885. június 17-én 350 darabban, 214 csomagban érkezett meg New Yorkba. Ezt követően négy hónapon át tartott az összerakása, és újabb egy évet kellett várni a leleplezésre.

A Szabadság-szobor azóta Amerika egyik legismertebb és legikonikusabb jelképévé vált, és immáron, 2021. október 28-án tölti leleplezésének 135. évfordulóját. De amióta a New York-i kikötő felett uralkodik, átélt néhány érdekes történést, és átesett számtalan frissítésen, változáson. Lássuk, 5+1 pontba szedve, mi történt ezzel az ikonikus alkotással az elmúlt 135 évben.

1221

1. A szobor felavatója ellenezte, hogy pénzt költsenek rá

Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok abban állapodtak meg, hogy az amerikaiak megépítik a szobor talapzatát, a franciák pedig ajándékba adják a szobrot. Ehhez azonban rengeteg pénzre volt szükség, és míg Franciaországban különböző illetékeket vetettek ki, rendezvényeket és lottót szerveztek a 2 250 000 frank összegyűjtésére, addig az Egyesült Államokban 50 000 dollárt kívántak az állam költségvetéséből elkülöníteni a talapzat megépítésére, de az akkori kormányzó, Grover Cleveland ellenezte ezen összeg kifizetését. Végül jótékonysági színpadi előadásokkal, kiállításokkal, aukciókkal és ökölvívó mérkőzésekkel gyűjtötték a forrásokat, sőt, még Pulitzer József magyar származású újságíró, lapkiadó is vezércikkben kampányolt a szobor mellett, hogy végül 1886 év elejére elkészüljön a talapzat. A sors fintora, hogy végül pont Clevelandé lett a megtiszteltetés, hogy leleplezhette a New York-i Szabadság-szobrot, aki akkorra már az USA 22. elnöke volt.

2. Évente több mint 4 millió ember látogatja

A szobor 1984-ben az Unesco világörökségi listájára került, így ez is hozzájárul ahhoz a nagy érdeklődéshez, ami a 93 méter magas szobrot övezi. A szobrot 2019-ban például mintegy 4,24 millióan látogatták meg. Összehasonlításképpen: az Eiffel-tornyot évente mintegy 6,1 millióan, a London Eye-t pedig 3,5 millióan látogatják.

3. A természet csapásait is hűségesen viseli

Meteorológus szakemberek szerint a Szabadság-szobor évente mintegy 600 villámcsapást szenved el, bár ez nem is annyira meglepő, ha belegondolunk, hogy a szobor rézből készült. Továbbá magasságából adódóan az erős szélnek és viharoknak is fokozottan ki van téve: nagy szélben akár hét centimétert is kilenghet mindkét irányba, míg fáklyája ennek majdnem dupláját, tizenkét centimétert.

4. 135 év alatt számtalanszor megsemmisítették

Természetesen csak a mozivásznon, de valóban igaz, hogy a Szabadság-szobrot megszámlálhatatlanul sokszor döntötték le, mosták el, vagy robbantották már fel a különböző filmekben. Az egyik leghíresebb ilyen jelenet A majmok bolygója című filmben elevenedik meg. A sci-fik egyik leganyobb klasszikusában a Charlton Heston által alakított űrhajós a Szabadság-szobor romjait látva döbben csak rá, hogy nem egy intelligens majmok lakta idegen bolygóra keveredett, hanem mindvégig a posztapokaliptikus Földön volt.

5. A Szabadság-szobor élete világítótoronyként

A Szabadság-szobor egészen sokáig a „Világ legmagasabb vasszerkezetű épülete” címet is magáénak tudhatta, ebből adódóan aztán 1886 és 1902 között, 16 éven át világítótoronyként is funkcionált. Fénye akár 24 mérföldes távolságra is világított, így nagy segítség volt a tengeren közlekedőknek.

+1. Három nagytestvére, számtalan kistestvére született

Leleplezése óta a világ legmagasabb szobrainak sorában a 4. helyre csúszott. Jelenleg a világ leggrandiózusabb szobra Indiában van, Az egység szobra, melyet 2018. okt. 31-én lepleztek le. Ezt követi a Buddha szobor, Kínában, amit Forrás Templomként is emlegetnek, ezt 2008. szept. 1-én avattak fel. A harmadik helyen a Guanyin of Nanshan szerepel, szintén Kínában található és 2005. ápr. 24-én helyeztek közszemlére. A tervek szerint azonban ez a lista sem marad már így sokáig, Indiában ugyanis már tervezik a Chhatrapati Shivaji Maharadzs-emlékművet, ami 212 méter magas lesz, és 2021 év végére készül el.



Valószínűleg sokan vannak, akik igazán meglepődtek, mikor meglátták a Szabadság-szobrot Franciaországban, Las Vegasban, Ausztriában vagy éppen Japánban. Nem csoda, hiszen a legkülönbözőbb helyen állítottak ki másolatokat világszerte tematikus parkokban, reklám céljából vagy éppen hazafias felbuzdulásból.

A Szabadság-szobor felavatásának tehát október 28-án már 135 éve, és meg kell említeni, hogy ez az esemény egy másik egyedülállóan New York-i akciót inspirált: a ticker tape parade-t. A New York-i irodai dolgozóknak ugyanis az az ötlete támadt, hogy aznap, amikor Grover Cleveland elnök leleplezi a szobrot, ők irodáik ablakaiból pénzügyi papírok felaprózott darabjait dobálják ki az ünnepélyes hangulat fokozása képpen. Ez a hagyomány mára kicsit átalakult, leginkább konfettit dobnak a felvonulási útvonalra azok, akik továbbra is fenntartják a hagyományt és a hóvihar szerű felhőszakadással ünnepi hatást keltenek.



A Magyar Éremkibocsátó már korábban is foglalkozott a szobrot övező érdekességek bemutatásával. Ezt a cikket, benne újabb megdöbbentő tényekkel ide kattintva olvashatja el.


Tekintse meg a New York-i Szabadság-szobrot hivatalos ezüst érmén webáruházunkban: 

Források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szabads%C3%A1g-szobor_(New_York)
https://www.cartourmagazin.hu/10-erdekesseg-a-szabadsag-szoborrol.html
https://netkoffer.hu/new-york-szabadsag-szobor/
https://repjegykiraly.hu/10-dolog-a-szabadsag-szoborrol/
https://artsandculture.google.com/story/5-things-you-may-not-know-about-the-statue-of-liberty/hgWBLOYeOkTxmQ
https://en.wikipedia.org/wiki/Ticker_tape_parade
https://hu.hotels.com/go/usa/statue-of-liberty-fun-facts
https://www.telegraph.co.uk/travel/destinations/north-america/united-states/50-fascinating-things-probably-didnt-know-statue-liberty/
https://www.easemytrip.com/blog/know-about-statue-of-unity
https://kidzfeed.com/statue-of-liberty-facts-for-kids/
https://interestingengineering.com/9-interesting-and-fun-facts-about-the-statue-of-liberty
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pulitzer_J%C3%B3zsef