Egy olimpiai aranyérem a világon az egyik legnemesebb kitüntetés, amit bárki kaphat. Értéke egyfelől eszmei jellegű, emellett azonban a gondos és magas színvonalú kivitelezés is hozzátesz.  De nemcsak az arany-, hanem a második és harmadik helyezetteknek járó ezüst- és bronzérmek is rendkívül precíz munka gyümölcsei. A laikus ember azt gondolhatná, tudja, miből készülnek ezek az érmek, lássuk, Önnek okoz-e némi meglepetést a valóság!

Az idei Olimpia Rióban lesz, amire rendkívül büszkék a brazilok. S bár az utóbbi időben sokféle ellentmondásról hallani az előkészületeket illetően (gondolunk itt a sebtében felhúzott épületekre, hidakra stb.), azzal igazán nem lehet az idei házigazdákat vádolni, hogy az olimpiai érmek készítésénél igénytelenül járnának el.

Az Olimpiára és a Paralimpiára összesen 5.130 érem készül a Brazil Nemzeti Pénzverdében, ugyanott, ahol a hivatalos pénzérméket és bankjegyeket is gyártják. Az olimpiai szervezőbizottság elnöke elárulta, hogy ez alkalomból amellett, hogy a kivitelezésben tökéletességre törekedtek, nem hagyták figyelmen kívül a környezettudatossági szempontokat sem, ugyanis az érmek elkészítéséhez többek között elektronikus fémhulladékot is felhasználtak.

Magyar Éremkibocsátó Kft. - Riói olimpiai érmek 2016

“Az érmek nagyon fontos szimbólumai a játékoknak, és nagyon örülünk annak, hogy a Brazil Pénzverde partnerünk a brazil sport ezen különleges pillanatában.“  - nyilatkozott az elnök. A pénzverde vezetője szerint is fontos, hogy megmutassák az intézmény innováció iránti folyamatos elkötelezettségét ezzel a gesztussal. “A pénzverde 320 éves fennállása során mindig is az innovációra törekedett, és szeretnénk, ha ezt az olimpián érmet szerző fiatalok is megtapasztalnák.” - Francisco Franco, a pénzverde elnöke.

Az érmek határidőre való legyártásához pedig egyenként 48 munkaórára van szükség, ezért összesen 80 dolgozó szorgoskodik a projekten váltott műszakban.

Hogyan kezdődik az olimpiai érmek készítése az első lépéstől? 

1. Az érmek grafikai terveit professzionális számítógépes szoftverekkel készítik el.

2. A terveket kézzel, gondos munkával viszik át az öntőformába, aminek az egyik oldalán Niké istennő, a másikon pedig az 5 karika található.

3. Az öntőformába töltött olvadt fém minden esetben ezüst, így például az aranyérem esetében a valódi aranytartalom csak a bevonatban található, aminek az aránya nagyjából 1,2%.

4. Az érmek élére kerül a sportág megnevezése.

5. Miután teljesen kihűlt, az érmeket kézzel alaposan megtisztítják minden maradványtól és szennyeződéstől.

6. Ezután még egyszer megerősítik a rajzolat részleteit gravírozással.

7. Utolsó lépésként lakkréteggel vonják be az érmeket.

Magyar Éremkibocsátó Kft. - Riói olimpiai érmek készítése 2016Magyar Éremkibocsátó Kft. - Mitől különlegesek az idei olimpiai érmek?

Az idei érmek különlegességéhez tartozik, hogy az előállításukhoz szükséges ezüstmennyiség jelentős részét régi tükrök és röntgenlemezek újrahasznosításából nyerték, a felhasznált arany pedig nem tartalmaz higanyt.

Reméljük, hogy az idei olimpia számunka is legalább annyira jelentőségteljes lesz, mint a szervezők számára, és sok-sok aranyéremmel térhetnek vissza sportolóink.

 
Források:
si.com
24.hu
businessinsider.com
Képek:
Grafikai tervezés - static4.businessinsider.com
Gravírozás - static2.businessinsider.com
Kész érmek - static5.businessinsider.com